Fogszabályozás gyermek- és felnőttkorban

Esztétikum vagy egészség?

A páciensek ezt a kérdést teszik fel a fogászati székben ülve, és a fogszabályzás azok közé a kezelések közé tartozik, amelyekkel mindkét tényezőn javíthatunk.

Hiszen hiába fontosabb a fogorvosok számára a fogazat egészsége, és hiába részesíti előnyben a betegek többsége a szépséget, a szabálytalan fogakkal mindkét területen meggyűlhet a bajunk.

A helytelen pozícióban álló rágószervek ugyanis nemcsak azért okozhatnak kellemetlenséget, mert nem valami szépek, hanem azért is, mert fogvesztést okozhatnak a nehézkes tisztítás miatt.

A fogak helyzetének időben történő korrigálásával kóros folyamatok elindulását gátolhatjuk meg, amelyek később megnehezíthetnék életünket.

Milyen problémákat okozhat a kusza fogsor?

Sok páciens meglepődik azon, hogy a szabálytalanul álló fogazat esetében nem a kevésbé esztétikus mosoly, hanem a helytelen harapás, valamint az ezzel összefüggésbe hozható a rágási nehézségek és beszédhibák jelentik a legnagyobb problémát.

A szájon keresztül történő légzés, illetve kisgyermekek esetében például az ujjszopás is árt a fogazatnak, hiszen ezek befolyásolják – mégpedig helytelen irányba - a rágószervek állását.

Ujjszopáskor a kéz folyamatos nyomást gyakorol a fogakra, eltolva azokat, így nyitott harapás alakulhat ki.

Problémát okozhat még a tejfogak túlságosan korán történő eltávolítása, amire például a száraz szájban könnyebben elszaporodó a baktériumok miatt kerülhet sor. Ilyen esetben zavar támad az „erőben”, vagyis a fogváltás rendszerében.

A szabálytalanság a szájápolást is megnehezíti. A szorosan egymás mellett álló vagy torlódott fogakat ugyanis nehezebb tisztítani, hiszen nincs elég hely a réseknél a fogselyem bejuttatására. Az ételmaradék itt könnyebben megtapad, ugyanakkor nehezebben távolítható el, ezáltal gyakoribb a szuvasodás és a fogágybetegség kialakulása, ami jellemzően a közelség miatt egyszerre több fogat is érint.

Mikor vigyük a gyermeket fogszabályozó szakorvoshoz?

Már a tejfogak növekedése során jól látható, hogy miként helyezkednek el azok a szájban, valamint hogy mekkora közöttük a távolság, és hogy ez a hely elegendő lesz-e a majdani csontfogak számára.

A fogváltás kezdetekor - akár már 5-6 évesen - érdemes egy fogorvost felkeresni, hogy felmérje és véleményezze a fogak állapotát. Amikor az állcsontok még növekedésben vannak, könnyebb helyet nyerni a leendő, új fogaknak, szemben a felnőttkori (később esedékes) fogszabályozással, amikor időben tovább tart a rendezetlen állapot helyrehozása.

Fontos tudni, hogy gyermekkorban elsősorban a csontok szabályozása, irányított növekedése a lényeg, és csak másodlagos hozadékként jelenik meg, hogy a korrigált állcsontban szebb lesz a fogsor.

Felnőtt fogszabályozás - eredményes lehet?

A válasz egyszerű: igen.

Felnőttkorban az egyes fogak helyzeti eltérései természetesen ugyanúgy kezelhetőek, tehát a ferdén nőtt vagy kiálló fogak megfelelően visszaterelhetőek a fogsorba. A mosoly esztétikusabb lesz, a tisztítás egyszerűbb.

Nem kell aggódnunk a sikeresség miatt, bár ahogy fentebb írtuk, ilyenkor a helyzet több időt és türelmet igényel, mint gyermekkorban. Ettől viszont nem érdemes megijedni, hiszen a lényeg maga:

a végeredmény.

Az esztétikus, szabályos fogazat, amely nemcsak szép, de egészséges is.

Fogszabályzók, korrekciós lehetőségek

A fogszabályozás lényege, hogy a fogszabályozó készülék a fogakra folyamatosan nyomást gyakorol. Ennek hatására csontátépülés történik a fogakat körülvevő csontban, ezáltal a fog a kívánt irányba mozdul.

A fogorvos az életkori sajátosságokat és a deformitás mértékét figyelembe véve határozza meg, hogy milyen típusú fogszabályzót kell hordania a páciensnek.

A felhelyezett készülék rendszeresen utánállítást igényel, a kezelés nagyjából 1-2 évig tart, és a páciens fogainak állapota határozza meg a pontos időintervallumot.

Kivehető fogszabályozó készülékek

A kivehető készülékek előnye, hogy nem szükséges egész nap a szájban tartani, hanem evéskor, iskolában vagy munkahelyen kivehető. Délután és éjszaka használják a páciensek, leginkább minimum napi 12 órán át.

Nem állandó mivoltuk miatt a kisebb hibákat és szabálytalanságokat kezelhetjük csak velük.

Tágítócsavaros megoldás

A kialakítás fogívszűkület kezelésére használatos eszköz. Ha a fogváltáskor az új fogak aránytalanul nagyok a tejfogakhoz képest, akkor nehezen férnek majd el az állcsontban, ezért tágításra van szükség.

Funkciós megoldás

Ezek a készülékek kisgyermekkorban alkalmazva megváltoztatják az izomműködést, ezáltal helyes irányba terelik az állcsontok és a fogazat növekedését.

Fix fogszabályozó készülékek

A rögzített készülékeket a fogakra ragasztják, ezért azok fixen a szájba kerülnek, tehát a korrekció is folyamatosan működik. Ezekkel a készülékekkel olyan korrekciók is véghez vihetők, amik a kivehető készülékkel nem lehetségesek.

A gyermekek fogváltása után a fogszabályzó szakorvosok leváltják a kivehető fogszabályzókat, és egyre inkább fix készülékeket használnak a még pontosabb végeredmény elérése érdekében.

Láthatatlan készülékek

A fog belső ívére rögzített készülék a teljes vagy részleges íven végez korrekciót. Nagy előnye, hogy mások számára észrevétlenül irányítja a helyére a fogakat.

Hátránya, hogy:

  • a nyelvet a hozzászokás ideje alatt irritálhatja,
  • nehezebb tisztítani,
  • és több időre van szüksége a hatékony munkához, mint a hagyományos fix készüléknek.

Rögzített készülékek

Ebben az esetben intelligens visszarugózású drótok irányítják a fogakat, amelyekhez a drót kis tappancsokkal kapcsolódik.

A tappancsokat – úgynevezett bracketteket - a fogra ragasztják. A hagyományos fém fogszabályozó mellett már elérhetőek a porcelán vagy transzparens, esetleg színes brackettekkel ellátott készülékek is.

Vannak hagyományos és önligírozó típusok is, utóbbiak előnye, hogy kíméletesebben mozgatják a fogazatot.

Mikroimplantátumok

Részleges, tehát néhány fogat érintő szabályozásnál vagy a rögzített készülék mellett használják. Előnye, hogy alkalmazásával akár egyetlen kiálló fog is visszairányítható a helyes pozícióba.

Bármelyik megoldásról is beszéljünk, a fogszabályozás szükségességét fogszabályozó szakorvos állapítja meg.

Az alkalmazandó terápia teljes körű orvosi vizsgálatot követően kerül megtervezésre, és a procedúra teljes fogorvosi kontrollt igényel. A fogszabályozás hosszadalmas, nagyfokú türelmet igényel, de az eredmény egy életre szóló, ragyogó mosoly – tehát megéri.