Miből készülhet a korona? - interjú

Miből készülhet a korona? - interjú

Az implantálás a ma létező legmodernebb fogpótlási eljárás. Ahogyan azonban az sem mindegy, milyen gyártó termékeit választjuk, úgy az sem, hogy a műfogat miből építik fel. Dr. Vág János, a Dentop konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosának segítségével azt néztük meg, milyen lehetőségek közül lehet választani.

A fogpótlások alapja minden esetben ugyanúgy készül: a lenyomat elkészülte után a technikus azt beszkenneli, majd 3D-ben megtervezi a fogat - mondta el a szakember. Hagyományos esetben ezután a vázat a gép kifaragja, melyre a kerámia bevonatot kézzel viszik fel. Ennél azonban vannak újabb megoldások is.

A cirkónium-oxid pótlás esetében a kerámiát helyettesítik egy annál erősebb, jobban terhelhető anyaggal. A pótlások legjellemzőbb hibája, hogy a kerámia előbb-utóbb lepattan - magyarázta dr. Vág János. A cirkónium-oxid a cirkonium nevű elem oxidja, oxigénnel alkotott vegyülete. Nagyon kemény, szilárd anyag, amely még az acélt is képes metszeni. Ha a műfog ebből az anyagból készül, elkerülhető, hogy sérüljön.

A mai ismereteink szerint a cirkónium a legmodernebb és legjobb minőségű fogászati anyag. A cirkónium-oxid fogpótlások elkészítése azonban speciális rendszert igényel, így a hagyományos fogtechnikai laboratóriumok önmagukban nem alkalmasak annak elkészítésére. Ahol azonban erre fel vannak készülve, mint ahogyan mi, a Dentopnál, a lehető legjobb eljárást tudják kínálni pácienseiknek. Mivel ráadásul fémmentes fogpótlás készül ebből az anyagból, tökéletes azoknak, is, akiknek fémallergiájuk van. További előnye a cirkónium-ocidnak, hogy fényáteresztő tulajdonsága megegyezik az eredeti fogakéval, így teljesen természetes hatást kelt.