Fix vagy kivehető? A leghatékonyabb rögzített és kivehető fogpótlások

2024.07.01.

A fogpótlás fontossága a fogak elvesztése után

A fogszuvasodás vagy az ínybetegségek következtében elvesztett fogakat mielőbb pótolni kell. Ezt talán mindenki hallotta már, de az kevésbé ismert tény, hogy a nem pótolt foghiánynak akár egészségi következményei is lehetnek.

A hiányos fogsor helytelen rágást, ebből adódóan pedig akár emésztési és artikulációs problémákat is okozhat.

Az egyéb szövődmények mellett az esztétikai tényezők szinte másodlagosnak tűnnek, pedig az is fontos, hogy a páciensnél emiatt pszichés zavarok léphetnek fel.

Nem véletlen, hogy a fogorvosok számára alapszabály: az elveszített fogakat a lehető leghamarabb helyettesíteni kell.

A fogágybetegség első jelei: vérző íny

Valószínűleg mindenki tapasztalta már, hogy fogmosáskor vérzik az ínye. Bármilyen meglepő, de ez nem természetes – ez a fogágybetegség első jele. A rosszul csengő diagnózis azonban nem jelent nagy bajt: legtöbbször megfelelő szájhigiénével orvosolható.Verző íny esetén

a legtöbben azt gondolják, azzal tesznek jót, ha kímélik az érzékeny területet. Ez azonban csak további baktérium felrakódáshoz vezet. A megoldás ilyenkor a fokozottabb tisztítás. Fogágybetegségre utalhat a megduzzadt íny, illetve a kellemetlen szájszag is. Ezeknél a tüneteknél is a legtöbb esetben a probléma alapos fogmosással, fogselymezéssel, gyulladáscsökkentő szájöblögető használatával gyorsan gyógyul. Ha ennek ellenére sem javul a helyzet, vagy a vérzés továbbra is fennáll, mielőbb fel kell keresni a fogorvost.

A fogágybetegség kezelése

A szakember első lépésként professzionális fogtisztítást végez, azaz leszedi a fogkövet, polírozza a fogakat, a tisztítást megnehezítő, a lepedék megtapadását elősegítő koronaszéleket, töméseket pedig lesimítja. Az esetek nagy részében ez elégséges, a panaszok elmúlnak. Amennyiben mégsem, a következő lépés a fogak mellett kialakuló tasakok kitisztítása speciális küret kanalakkal, illetve a tasakok gyógyszeres pakolása. A legsúlyosabb fogágybetegségek esetén azonban parodontológiai műtétekre van szükség. Ennek során eltávolítják a gyulladt szöveteket a tasakokból, illetve csontpótló anyaggal a gyulladás következtében elpusztult csontot is lehetőség szerint pótolják. Ez akkor szükséges, ha már a fog is elmozdult, mert ezáltal visszanyeri a megtámasztását, vagyis rögzül.

Agresszív fogágybetegség okai

Előfordul, hogy a szájhigiéné nem is indokolja a probléma kialakulását. Az úgynevezett agresszív fogágybetegség kialakulásában néhány ismert agresszív baktérium áll, amit egyéni hajlamosító tényezők súlyosbítanak. Ezt gyógyszerekkel, professzionális tisztítással kezelik.

Jó tudni, hogy egyes esetekben nagyon alattomosan, szinte tünetmentesen alakul ki a fogágybetegség. Az első jel már az, hogy mozogni kezdenek a fogak. Ezért nagyon fontos, hogy évente járjunk fogászati szűrővizsgálatra, ahol a fogágyat is ellenőriztetni kell.

Mi az összefüggés a fogágybetegség és a fogpótlás között?

Ha a fogágybetegség kezeletlenül marad, a fogak elvesztéséhez vezethet. A fogpótlás ilyenkor fontos szerepet játszik, mivel a hiányzó fogak pótlása nemcsak az esztétikai megjelenést javítja, hanem a rágóképességet is helyreállítja, és megakadályozza a további csontvesztést. A fogpótlás lehetőségei közé tartoznak a koronák, hidak, protézisek és az implantátumok, melyek közül a legmegfelelőbb megoldást az egyéni szájüregi állapot alapján választják ki.

Amikor valami hiányzik az önfeledt mosolyhoz

A hátsó őrlőfogak elvesztésével kevésbé szoktak foglalkozni a páciensek, mint a frontfogakkal, pedig a bölcsességfogakat leszámítva nincs olyan fog, amelynek ne lenne fontos szerepe a fogsorban.

De mivel a hátsó fogak nem akadályozzák a pácienst a szabad kommunikációban, ezért sokan nem fektetnek kellő hangsúlyt a korrekcióra. Persze ha már a “látható” fogak közül hiányzik egy vagy több, akkor még az utcára is kellemetlen kimenni.

Érdemes azonban szem előtt tartani: az elveszített őrlőfogak miatt az ember az első fogaival kezd rágni, így azokra a szükségesnél nagyobb terhelés jut, emiatt pedig azokat is hamarabb veszítjük el.

A fogaink esetében is igaz: mindennek van következménye.

A nem megfelelő szájhigiénia miatt sajnos egyre gyakrabban találkozunk azzal, hogy egy fog már menthetetlen, és sem a gyökérkezelés, sem a fogtömés nem segíthet már rajta, így húzni és pótolni kell.

De milyen fogpótlási lehetőségek vannak?

Egy-egy fog hiánya esetén

A legjobb megoldás: a fogászati korona.

A menthetetlennek tűnő fogak esetében is sokszor megőrizhető maga a foggyökér, amelyhez legrosszabb esetben csapok segítségével rögzíthetjük a fogpótlást. Az íny feletti részre építjük fel az új fogat, ami méretben, színben és formában is teljesen megfelel az eredetinek.

A csapok készülhetnek fémből és üvegszálas műanyagból is, hogy majd fémmentes cirkon, tiszta porcelán vagy fémkerámia koronák kerüljenek a gyökérre.

Szakaszok hiánya esetén

Az egyik legjobb és legolcsóbb megoldás: a fogászati híd.

A hiányzó szakaszt határoló fogakat lecsiszoljuk, és ezekhez rögzítjük a később készülő pótlást. A készítés során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a szín és a forma is harmonizáljon a meglévő fogakkal, így teljesen észrevétlen maradhat a fogpótlás. A rögzítés végül ragasztással történik.

Tartós és erős megoldás biztosít az implantátumra készülő fogászati híd.

A csiszolásmentes fogpótlás esetében a hiányzó szakasz két végén implantátumokat helyezünk el, és ehhez kapcsoljuk a középső, pótlandó részt. Az implantátumokra készült híd ragasztással vagy csavarozással is készülhet; utóbbi előnye, hogy később eltávolítható és újra felhasználható (tisztítás vagy más fogászati probléma kezelése okán).

Fémkerámiából készült híd esetében egy alapot és stabilitást biztosító fémvázra kerül fel rétegenként a természethű kerámiabevonat. Az aprólékos munkának köszönhetően szép és esztétikus végeredmény születhet, de a drágább fémmentes megoldásokkal mégsem veheti fel a versenyt.

Éppen ezért egyre többen szeretnének fémmentes megoldást választani, így népszerűvé vált a porcelánból készült és a cirkóniumalapú fogpótlások készítése is.

Teljes fogsor

Jelentős vagy teljes foghiány esetén megváltozik az arc szerkezete, és idővel beesett lesz arcunk. A fogsor helyreállítása türelmet és időt igényel, ám végül a páciens arca megfiatalodik, közérzete jobb lesz, és bátran fog beszélni, mosolyogni.

Éppen ezért még a teljes kivehető fogsor is kiváló megoldást jelent, főleg napjainkban, amikor a protézis implantátumokkal is rögzíthető.

Attól függően, hogy a fogíny és az állcsontok milyen állapotúak, a fogorvos több megoldást fog ajánlani a páciensnek. Teljes kivehető műfogsor abban az esetben jelent kiváló választást, ha ínysorvadás áll fenn (vagyis az elveszített ínyt is pótolni kell), illetve ha a csontsűrűség nem megfelelő a normál implantátumok beültetéséhez.

Ilyenkor még mindig van lehetőség a fogsor implantátumokkal történő fix rögzítésére, amely rendkívül népszerű megoldás, mivel az ár-érték arány itt a legoptimálisabb.

Részleges és teljes kivehető fogpótlás

Néhány fog megléte esetén részleges kivehető fogpótlást készíthetünk. Ekkor a meglévő fog lesz a pillér, ami köré megtervezhető a pótlások sora. Általában őrlőfogak hiányakor alkalmazzák, és egy praktikus eszközzel a pótlás összeköthető az eredeti fogakkal, így biztosítva stabilitást a kivehetőnek.

Az összes fog elvesztése esetén teljes kivehető fogpótlás készítésével állítható vissza a rágóképesség és a beszéd. A fogtechnikus lenyomatot készít az alsó és felső állcsontról is, figyelembe véve a szájüregi képleteket és a harapási viszonyokat. A körültekintően elkészített lenyomat után már könnyen megvalósítható a kényelmes, jól illeszkedő műfogsor.

A műfogsor a szájból bármikor eltávolítható, így minden oldala tisztán tartható. Hátránya, hogy könnyebben elmozdul (billeg és mozog), illetve a mozgás miatt a nagyobb terhelés mellett törheti a szájpadlást és az ínyt.

Lektorálta: Dr. Körhegyi Eszter