Miért biztonságos most (is) rendelőbe menni?

Miért biztonságos most (is) rendelőbe menni?

A koronavírus jelentősen megváltoztatta szokásainkat, és érthető módon sokakban maradtak félelmek, vagy legalábbis kérdések az élet újraindulása után. Vajon veszélyben vagyok olyan helyen, ahol sokan fordulnak meg? Biztonságos elmennem például egy fogászati beavatkozásra vagy inkább várjak még vele? Ha Önben is felmerültek ilyen és hasonló kételyek, szeretnénk megnyugtatni: mindent megteszünk annak érdekében, hogy rendelőnkben a megfertőződés esélyét minimalizáljuk.

Mint tudjuk, a betegség továbbra is közöttünk van, bárhol és bármikor elkaphatjuk, ha nem vagyunk elővigyázatosak. Éppen ezért mi, a Dentopnál a legszigorúbb higiéniai szabályok mellett dolgozunk az Ön és saját magunk védelmében egyaránt. Bevezettünk például egy előzetes szűrési rendszert, melynek értelmében csak telefonos egyeztetést követően fogadunk pácienseket. Egy kérdőív segítségével ezt követően azt mérjük fel, hogy a családtagok egészségi állapota és közelmúltban tett utazások alapján páciensünk mennyire lehet veszélyeztető koronavírus-szempontból. Csak azokat kezeljük, akikről feltételezhető, hogy nem kapták el a betegséget, ennek ellenére a testhőmérsékletet belépéskor ellenőrizzük. Kézfertőtlenítőt biztosítunk, a kezelés idejét leszámítva pedig szájmaszk viselését kérjük mindenkitől. Előjegyzési időpontjainkat úgy alakítjuk, hogy a betegek lehetőség szerint ne találkozzanak egymással, és arra is legyen idő, hogy a kezelőket fertőtlenítsük. A légteret pedig folyamatosan tisztítjuk egy professzionális orvosi légtisztító-berendezés segítségével.

Látható tehát, hogy bár a korlátozások általánosságban enyhültek az országban, mi továbbra is komolyan vesszük a helyzetet, hogy pácienseink biztonságban érezhessék magukat. Mindezek mellett természetesen Ön is tehet azért, hogy a megbetegedés kockázatát minimalizálja. A rendelőben például igyekezzen a legkevesebb tárgyat megérinteni, érkezzen kísérő nélkül, másoktól tartson másfél méteres távolságot, hazaérkezést követően pedig fertőtlenítse újra a kezét.

Ha tehát panasza van, ne halogassa csak azért, mert fél a vírustól. Mint láthatja, a fogorvosi rendelő sokkal biztonságosabb, mint egy bevásárlóközpont vagy akár a munkahelye. Mi vigyázunk Önre és fogaira egyaránt.