Fogfehérítés – nem csak sztároknak

2024.05.20.

A gyönyörű, vakító mosoly és a természetes fogfehérítés

A gyönyörű, vakító mosoly a legszebb – ez azonban csak keveseknek adatik meg természetes módon. Szerencsére ma már viszonylag egyszerű eljárások is léteznek ennek eléréséhez – a közhiedelemmel ellentétben pedig egyáltalán nem károsak. A fogfehérítés ma már szinte divattá vált: bizonyos státusz felett, illetve néhány szakmában majdhogynem elvárás, hogy tökéletes, filmes mosolyt tudjanak villantani férfiak és nők egyaránt. De a mozikból, plakátokról ránk mosolygó modellek láttán civilként is azt hihetjük, a sárgás fogak szinte már cikinek számítanak. Pedig elszíneződésük sajnos kikerülhetetlen és természetes, még akkor is, ha káros szenvedélyekkel nem siettetjük ezt a folyamatot. Szerencsére lehet ellene tenni is – akár rendelői, akár otthoni fogfehérítéssel elérhető a több árnyalattal világosabb fogszín.

A rendelői fogfehérítés folyamata és technológiái

Az orvosi rendelőkben többféle fehérítő anyagot is használhatnak az eljáráshoz, melyek közül talán az egyik legismertebb a hidrogén-peroxiddal történő fehérítés. A teljes procedúra kb. 1-1,5 óráig tart (megjegyezzük, hogy a behatási idő 3×10 perc, a többi idő az alapos előkészülethez és az utómunkálatok elvégzéséhez szükséges. Ez az Ön biztonsága érdekében kiemelt fontosságú).

Első körben tehát letisztítják a fogfelszínt, majd a fogfehérítő lámpával megvilágítják a gondosan felvitt fehérítő gélt, ami csak a lámpa határása fejti ki hatását. Ezen a ponton nagyon fontos, hogy milyen technológiát használ a rendelő. Mi a modern, Beyond POLUS hidegfényes technológiát alkalmazzuk, mely a maga területén többszörös díjnyertes, UV-fény nélkül üzemelő eljárás, mellyel a fogérzékenység kialakulása is elkerülhető. Természetesen akár lézeres fogfehérítésre is van lehetőség, ezt is egyre többen keresik. Aki a rendelői módszerek közül választ, biztos lehet a tökéletes eredményben, garantált a több árnyalattal fehérebb fogszín, végig kontrollált körülmények között tartva a folyamatot.

Az otthoni fogfehérítés előnyei és hátrányai

Az otthon alkalmazható fogfehérítésnek is van előnye, mégpedig hogy nem kell rendelőben üldögélni, időponthoz igazodni: lényegében bármikor el lehet végezni, amikor van egy kis szabadidőnk. Persze ehhez is ajánlott a fogorvos induláskor: ő előzetesen egy lenyomatot vesz, melynek segítségével a fogsorra tökéletesen illeszkedő szilikon sín készül. Nem érdemes ezt a lépést megspórolni, hiszen a boltban kapható, előre gyártott sínek nem pontosan illeszkednek, melynek hatására foltosan fehéredhetnek a fogak.

A szilikon sín és a házi gél használata

A szilikon sínbe a szakembertől kapott gélt lehet betölteni, amely hasonló ahhoz, amit a rendelőkben használnak. Ezt a szájban, alapos fogmosás után, bármikor viselhetjük – akár utazás közben vagy hosszú egyetemi előadások alatt is. Az otthoni fogfehérítés nem eredményez azonnali változást, mint a rendelői kezelések, de napi két óra használat mellett 3-4 nap után már láthatóan világosabbá válhatnak a fogak.

A lámpás otthoni fogfehérítő eljárások és azok veszélyei

Léteznek úgynevezett lámpás otthoni fogfehérítő eljárások, ezeknek azonban nem szabad bedőlni. Ezek ugyanis azon a módszeren alapulnak, hogy kiszárítják a fogakat. Ettől a fogak valóban fehérebbnek tűnnek, azonban hamar visszaszíneződnek.

Az eredmények tartóssága és a fogak védelme

Az elszíneződés természetesen a professzionális fogfehérítés után is előfordulhat – főleg a vörösbor, a savas ételek, a kóla és a cigaretta kerülendő ilyen kezelések után. Ugyanakkor az elért eredmény tartósítható is fehérítő hatású fogkrémek segítségével. A fehérítés a közhiedelemmel ellentétben nem károsít: évente több alkalommal is biztonsággal elvégezhető. Túlzásba azonban nem szabad vinni, hiszen ez esetben törékenyebbé és érzékenyebbé válhatnak a fogak.