Mit tehet, ha fáj a foga, de a fogorvos nem elérhető az ünnepek alatt

Mit tehet, ha fáj a foga, de a fogorvos nem elérhető az ünnepek alatt

Bár a fogfájás sosem jön jókor, az év utolsó hetei kifejezetten rossz időzítésnek számítanak ebből a szempontból. Az ünnepek idején jóval kevesebb lehetőségünk van eljutni szakorvoshoz, a legtöbb rendelő ugyanis január elejéig zárva van. De mit tehetünk, ha most tör ránk az elviselhetetlen fájdalom? 

Az alábbiakban összeszedtünk néhány házi praktikát, melyek ugyan nem helyettesítik a fogászati ellátást, talán egy kis enyhülést adhatnak, amíg végleges megoldást sikerül találni.


Szegfűszeg

A szegfűszeg enyhén zsibbasztó, érzéstelenítő hatású. Szerencésre karácsonyra szinte minden háztartásba kerül belőle, hiszen például a mézeskalács vagy a forralt bor elengedhetetlen kelléke. Ha a fűszer egészben van otthon, vegyen a szájába belőle egy darabot, rágja pár percig, majd köpje ki. Ha van otthon szegfűszeg olaj, vagy patikában be tudja szerezni, cseppentsen a fogára belőle.


Fokhagyma

A fokhagyma antibiotikus hatással rendelkezik, így gyulladásokra is kiváló. Péppé zúzva, sóval összekeverve kiváló hatékonységú paszta készíthető belőle, melyet csak rá kell kenni a fájdalmas helyre.


Öblögetés

Ha fogfájást a fogak között ragadt ételmaradék okozza, öblítse át alaposan a száját langyos vízzel. Ilyen esetekben is ajánlott a fogselyem használata.


Hideg

Gyulladásra kifejezetten jótékonyan hat a hűtés. Kívülről tehetünk az arcunkra jeget vagy fagyasztott zöldséget, mindenképpen fontos azonban, hogy azt csomagoljuk be textilbe, ne érintkezzen közvetlenül a bőrünkkel, az ugyanis fagyási sérüléseket okozhat. Belsőleg a hideg vizes öblögetés segíthet, vagy ha ráharapunk valamilyen hideg ételre - például egy szelet gyümölcsre. Ez a módszer egyébként a kisgyermekek fogzásakor és a bölcsességfogak előretörésekor is hasznos lehet.


Tea

A tea érösszehúzó csersavat tartalmaz, amely enyhíti a fájdalmat és csökkenti a duzzanatot. Ha beáztatott langyos feketetea filtert helyezünk a fájó fogra, gyorsan érezhetjük jótékony hatását. A fogíny gyulladására kiváló lehet a kamilla, menta vagy zsályafőzet is, melyet öblögetésre használhatunk.


Gyógyszer

Ha a népi gyógyászat praktikái nem válnának be, az elviselhetetlen fájdalom csillapítására bevehet patikákban kapható fájdalomcsillapítót is előírás szerint. A vény nélkül elérhető fájdalomcsillapítók általában ibuprofen, paracetamol, diklofenák vagy acetil-szalicilsav tartalmúak. Ezek a fájdalom mellett az enyhe gyulladások tüneteit is csillapítják.


Nem szabad elfelejteni, hogy a házilag alkalmazható szerek és módszerek csak az enyhe, éppen fellépő fájdalom csillapításában hatékonyak. Minél súlyosabbak a panaszok és minél hosszabb ideig maradnak kezeletlenek, annál erősebb lesz a fájdalom, ráadásul a fog tartósan károsodhat is. A felsorolt praktikák tehát csak ideiglenes megoldást jelentenek, amint lehetősége van rá, keresse fel fogorvosát.