Ózon, mint az emberiség megmentője?

Ózon, mint az emberiség megmentője?

Az ózongázt már több mint 100 éve használja az emberiség a különböző kórokozókkal szembeni védekezés során. Nemrég megjelent egy cikk, hogy az ózon már kis koncentrációban is képes semlegesíteni a koronavírust. Hasznos tudni, hogy az ózon akár 3000x hatékonyabb fertőtlenítő hatással bír, mint a klór.

Erősen oxidatív tulajdonságának köszönhetően ilyen eredményes, és a gáz halmazállapot miatt a kezelt helyiség minden részébe eljut, megfelelő behatási idővel csírátlan közeg érhető el. Emiatt az orvoslásban, a kezelőhelyiségek és műtők fertőtlenítésében egyre szélesebb körben alkalmazzák. Az ózon ilyen célra történő használatának hatékonysága vizsgálati mérésekkel igazolt kórházi körülmények között is.

A fent említett, jelen témánál forrásként használt összefoglaló cikkben olvasható, hogy a Fujita Egészségtudományi Egyetem kutatói kísérleteikben bizonyították, az ózongáz 0,05-01 ppm koncentrációban, amely nem káros az emberi egészségre, képes megölni a vírust. Ennek bizonyítására a kutatók egy zárt kamrában ózongenerátort használtak koronavírus-mintákkal. Eredményképpen vírus fertőzőképessége több mint 90 százalékkal csökkent, amikor alacsony ózonkoncentrációnak tették ki 10 órán át.


Hogyan is működik?

Ha kapcsolatba kerül bármiféle mikroorganizmussal, pl. baktériummal, vírussal, penészgombával, egyéb szagot okozó elemekkel, akkor megsemmisíti azokat. Az oxidálási folyamat olyan eredményesnek bizonyul, hogy a mikroorganizmusok nem tudnak immunitást felépíteni, szemben a kizárólag hagyományos vegyszerek alkalmazása esetén, ahol ez nem ritkán előfordul. (Ezért is javallott időközönként váltani a használt tisztítószert, hogy a kórokozói immunitás ellen hatékonyan lehessen fellépni a fertőzésveszély szempontjából kritikusnak minősített területeken.)


Biztonságos ez?

Az ózonos levegőfertőtlenítés előnye más, rendszeresen alkalmazott fertőtlenítő eljárásokkal szemben, hogy nem hagy hátra egészségre káros anyagot a fertőtlenítés folyamatában, mint pl. a klór, hanem rövid idő alatt magától stabil gázzá, tiszta oxigénné (O2) bomlik. Mi kizárólag este alkalmazzuk és az éjszakai behatási időt követően reggel alaposan szellőztetünk, hogy egészen biztosra menjünk. Mivel nagy koncentrációban az O3 (ózon) erősen mérgező gáz, szigorúan figyelünk az ózonos fertőtlenítés protokolljának betartására. Így teljesen biztonságosan alkalmazható a gyakorlatban.


A Georgiai Műszaki Egyetem tudósainak kutatási eredményei szerint az ózon hatékony lehet orvosi védőeszközök, köpenyek, szemüvegek fertőtlenítésében. A Japán középső részén lévő Aicsi prefektúrában lévő Fujita Orvostudományi Egyetem Kórházában a kutató felállítottak ózongenerátorokat a várótermek és betegszobák fertőzöttségének csökkentésére.


Az ózon használatát első körben a Dentop Fogászati Rendelő is az orvosi védőeszközök, köpenyek, szemüvegek fertőtlenítésénél kezdte el használni. Ózon használatára kidolgozott protokoll áll rendelkezése, ugyanis nem győzzük hangsúlyozni, hogy a biztonság az első.


További hasznos információk az ózonról itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ózon