Fogágybetegség és kezelése
Akciós parodontológiai állapotfelmérés!
Olvassa el az Irányított Biofilm Terápia™ kezelésleírását, mint a ma alkalmazható legmodernebb fogkőeltávolítási és fogtisztítási eljárást, kiemelten parodontális jellegű alkalmazásra!
Fogágynak nevezzük a fog tartószerkezetét, a fogakat körülvevő ínyt és csontot.
Fogágybetegségnek, közismert nevén fogínygyulladásnak nevezzük a fogakat körülölelő ínynek a gyulladását, illetve az ennek következményeképpen kialakuló csontpusztulást.
Hogyan alakul ki a fogágybetegség?
A fogágybetegség egy baktériumok okozta megbetegedés. Lepedékképződés, majd fogkőképződés miatt a kezdeti ínygyulladás után az egyre mélyebbre jutó baktériumok a fogat körülölelő csont pusztulását okozzák. Kezdetben úgynevezett tasakok alakulnak ki a fog és az íny között, ezek a tasakok egyre mélyebbek lesznek ezáltal fogágy gyulladáshoz vezetnek. Minél mélyebbek a tasakok annál nehezebbé, egy bizonyos mélység után pedig lehetetlenné válik a fogak tisztítása.
Legtöbb esetben teljesen tünetmentesen alakul ki, a súlyos fogágybetegségre hajlamos pácienseknél gyakran még fogszuvasodás sem figyelhető meg, ezért a fájdalommentesség miatt ritkán keresik fel fogorvosukat ellenőrzés céljából. Súlyos esetben pedig már nem minden esetben tarthatóak meg az érintett fogak, mert a csontpusztulás olyan mértéket ér el, hogy az már műtéti eljárással sem helyreállítható.
Kezdetben fogkő halmozódik fel az íny mentén, ami egyre mélyebbre terjedhet, ezáltal tasakok kialakulását eredményezve a fog és az íny között. A tasakok mélyén található baktériumok miatt, a folyamatosan fennálló gyulladás következtében csontpusztulás lép fel.

Mik a tünetek?
Kezdetben fogínyvérzés figyelhető meg. Ez tapasztalható fogmosáskor, erősebb nyomás hatására. Az egészséges íny színe rózsaszín, vérzés még fogmosáskor sem figyelhető meg. A gyulladt íny színe vörös, duzzadt. A fogágybetegség gyakran kellemetlen lehelettel is társul. Súlyos esetben a fogak már mozgathatóvá válnak. Ezért is érdemes lenne minél rendszeresebben fogászati ellenőrzésen részt venni, hogy időben felismerjük, a szinte fájdalommentesen, olykor akár tünetmentesen kialakuló fogágybetegséget és időben be tudjunk avatkozni. Egy panoráma röntgen felvételen is könnyen észrevehető a csontpusztulás.
A fogágybetegség tüneteit látja, ha az alábbiakra lesz figyelmes:
- Vörös és gyulladt az ínye
- Vérzik az ínye
- Állandóan rossz a szájíze
- Érzékeny az ínye
- Kellemetlen a lehelete
- Érzékenyek a fognyakai
- Meglazultak a fogai
- Visszahúzódott az ínye vagy eláll az íny széle a fognyakától
Terápia: zárt és nyitott kürett
A kialakult gyulladt tasakok mélysége/mérete határozza meg a terápiát. Ha ez még nem haladja meg az 5 mm-t, akkor helyi érzéstelenítésben az ultrahangos fogkőlevétel mellet kézi műszerekkel gyökérsimítást, azaz ún. zárt kürettet végzünk. A zárt küretthez speciálisan kifejlesztett műszerekkel az íny alatti fogkő is eltávolítható. Ha a tasakmélység már meghaladja az 5 mm-t műtéti feltárással kombinálva végezhető el a fogtisztítás. Ezt nyitott kürettnek nevezzük. A fogorvos helyi érzéstelenítésben finoman lefejti az ínyt az érintett területeken, hogy a mélyebb csonttasakok jobban hozzáférhetőek legyenek, mert a teljes tisztítás csak így lehetséges. Ezt a műtéti tisztítást gyakran regeneratív anyagok felhasználásával egészítjük ki a teljesebb gyógyulás érdekében. Ezen anyagok felhelyezése után történik az íny varratokkal történő újraegyesítése. Egyes fogak mentén kialakult csontos tasakok regeneratív műtétekkel, fehérjekivonatok, illetve csontpótló anyagok felhasználásával kezelhetőek.
Ezért elengedhetetlen a megfelelő szájhigiéne betartása és a gyakori állapotfelmérés, szájhigiénés kezelések félévenkénti elvégzése. A rossz szájhigiéne súlyos esetekben, az arra hajlamosabb egyénekben, például cukorbetegek, dohányosok, vagy egyes genetikai tényezők megléte esetén olyen súlyos következményekkel járhatnak, mint a fogak elvesztése.
A fogágybetegség kialakulásának további okai lehetnek:
- Stresszes életvitel
- Hormonális megbetegedések
- Hibásan elkészített tömések, fogpótlások
- Allergiás reakció kialakulása készített fogpótlásra
- Terhesség alatti vagy pubertáskori hormonváltozások
- Vitamin (C, B3) és fehérjehiányos táplálkozás
- Vérnyomáscsökkentők, szívbetegségre használt gyógyszerek
- Epilepszia kezelésére használt gyógyszerek
Ínykorrekciós beavatkozásainkról itt olvashat.
Milyen problémára nyújthat megoldást parodontológus szakorvosunk?
- gyulladt íny, duzzadt fogíny kezelése
- gennyes fogínygyulladás
- lehúzódott fogíny, fognyaki érzékenység kezelése
- mozgó fogak, fogágybetegség
- fogínysorvadás
- bedagadt, duzzadt íny kezelése
- ínybetegségek kezelése
Leggyakoribb parodontális betegségek
Fogínygyulladás ( Gingivitis )
A fogínygyulladás a fogíny külső részének baktérium által okozott megbetegedése. Az íny gyulladásban van, vörös színű, eldeformálódik és folyamatosan fokozódhat a fogkő képződés is. A fogínyre és a fogak közé lerakódott lepedék táplálja a baktériumok szaporodását, mely idővel gyulladáshoz vezet.
A kezeletlen fogínygyulladás csont bomlást eredményezhet, melynek további súlyos következménye a fogak elvesztése.
Fogágysorvadás
A felnőttkori parodontalis betegségek közül a legsúlyosabbnak számít a fogágysorvadás. Fogágysorvadás a fogmeder csontjának olyan szintű károsodása, mely hatására a fog meglazul, és szakorvosi kezelés hiányában kiesik. Felnőtt korban legtöbbször krónikus lefolyású.
Gingivitisz ulcerosa
Protetikai helyreállítás
Fogágybetegség lézeres kezelése
Amennyiben a meglazult fogakat még tartja egészséges csontszövet, eredményesen alkalmazható lézerterápia, a meglazult fogak stabilitásának javításában, majd rendszeres kontroll alatt tartva az állapot fenntartásában.
Együttműködés fontossága
Fontos tudni, hogy a fogágybetegség egy nem visszafordítható folyamat. A vízszintes csontpusztulást az íny is követi és az ilyen irányban lepusztult csontot visszapótolni nem lehetséges, azonban a megfelelő terápiával és a páciens szoros együttműködésével fenntartható a gyulladásmentes állapot, megőrizhetjük fogaink épségét. Szoros együttműködés mellett azt értjük, hogy a fogorvos utasításainak megfelelően kell elvégezni az otthoni fogtisztítást, rendkívüli figyelemmel a fogközök tisztítására. Rendelőnkben fogorvosaink mellett képzett dentálhigiénikusaink végzik a szájhigiénés oktatást, megtanítva pácienseinknek a körültekintő fogtisztítást minden felszínen.
Zárt és nyitott kürett esetében is 2-3 hónappal a kezelést követően újraértékeljük a fogágy állapotát. Megvizsgálva ezáltal, hogy hogyan alakul a gyógyulás, szükség van-e egyéb terápiás beavatkozásokra. Fontos kihangsúlyozni, hogy ha a páciens nem hagy fel a dohányzással és nem tartja be a szájhigiénés előírásokat a fogágyat érintő műtétek nem járnak sikerrel.
Fogágybetegeknek 3 havonta ajánljuk szájhigiénés kezeléseinket, hogy nyomon követhessük a fogágy állapotát.
Kérjen időpontot parodontológus szakorvosunkhoz! Segítünk stabilizálni fogait!
Orvosaink akiknek ez a szakterülete:

"A fogágybetegséget kezelő/gyógyító terápiák hatékony alkalmazása, "finom" kezek között."
További információ